Ígéretemhez híven, következzen a harmadik rész a felvételihez kötődő érzésekről.

Egy kis emlékezetető:

A most előkészítőkre járó, sokat tanuló 13-14 évesnek ezek vannak a lelkében, ha a felvételire gondol:

félelem
félelem
nehéz
fáradtság
kétségbe vagyok esve
figyelmetlen vagyok
szorongás
kimerültség
kialvatlanság
csalódott
kialvatlanság
kevés az idő
paráztatnak a tanárok
önbizalom hiány

A „nehéz” volt a téma a legutóbbi foglakozáson.

Nézzük meg mi az, amit nehéznek értékelnek, vagy ami nehézséget okoz nekik.

– Matematika.
– Feladatok.
– I képzős alakok.
– Kevés az idő a feladatlapra.
– Mindenki stresszel minket.
– nehéz lesz…
– tanulni kell….
– ez dönti el a jövődet…
– Kevés a felkészülési idő.
– Csökken a pihenési idő.
– későn érünk haza és még akkor is tanulni kell.
– A felvételi tárgyakon kívül másra is tanulni kell. Mindenki azt hiszi, hogy az ő tantárgya a fontos.
– Versek, életrajzok.
– Nem elégedettek a felkészítéssel, amit kapnak.

Megbeszéltük, hogy a nehézhez kötődő érzéseket számukra milyen dolog tudja felül írni a felvételivel kapcsolatban.

könnyű
önbizalom
egyszerű és nagyszerű
meditáció

Úgy láttam, hogy egy kicsit elfáradtak már ebben az egészben. Szeretnének, csak játszani, beszélgetni, csak lenni, de nincs rá idő, mert ez dönti el a jövőjüket. Tényleg ez dönti el? Tényleg ezen múlik minden?
Szerintem nem. Én például 40 éves voltam, amikor a kineziológia irányába indultam. Nagyon sokan vagyunk, akik később találunk rá életünk hivatására. Amikor nyolcadikos voltam, nővér képzőbe szerettem volna menni, DE nem mehettem, mert nem költözhettem koliba. Maradt a gimnázium. A hozzáállásom pedig hagyott némi kívánni valót maga után, hiszen én nem ezt akartam…..
Végül mégis emberekkel foglalkozom. Leírtam pár vargabetűt az életben, de a segítő hivatás mellett kötöttem ki.
Remélem nagyon sok most felvételiző gyereknek sikerül bejutnia az álomsuliba, ahol kiteljesedhetnek és azt tanulhatják amire vágynak.