Hívj engem: 06 30 319 4301

kineziológia természetgyógyászat stresszkezelés kamasz megoldás one brain gym

Történetem

1969-ben születtem egy Szabolcs megyei kis faluban. Gyermekkoromról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy felhőtlen lett volna azt sajnos nem. Ez rányomta bélyegét az egész életemre. Érettségi után nem sokkal úgy döntöttem, hogy férjhez megyek. Ez lehetőséget adott nekem arra, hogy kiszabaduljak otthonról. Ennek meg is lett a következménye, egy év múlva válás követte. Ebben számomra az volt a leghasznosabb akkor, hogy lehetőségem lett szülői háztól is messze költözni, megnyugodni és szabadon élni.

Amikor készen álltam rá, egy csodálatos kislány engem választott anyukájának, amiért nagyon hálás vagyok neki. Bár ez a kislány már nem is annyira kislány. Az Ő személyében megszületett a legnagyobb tanítómesterem. Az, hogy elkezdtem önismereti utamat, neki köszönhető. Szerettem volna olyan anyává válni, amilyenre neki szüksége van. A mai napig kitűnő érzékkel mutatja meg, merre kell mennem az utamon. Ha tanácstalan vagyok, elég, ha figyelem és megadja a választ minden kérdésemre. Hosszú utat tettünk meg együtt és bátran kijelenthetem, hogy fantasztikus a kapcsolatunk. Minden kamaszos szülőnek ilyet kívánok.

Szülésem után egy nagyon nehéz időszakomban találkoztam a kineziológiával. Az a pici baba annyira megrémített és annyi kétség merült fel bennem magammal szemben, hogy születése után teljesen bezárkóztam. Ha tehettem volna, az utcára sem megyek ki. Segítségem nem volt – mivel büszke voltam – nem is kértem. Az éjszakázás és a kimerültség sok rossz gondolatot szült borúlátó agyamban. Elkezdtem hibáztatni mindenkit, aki a közvetlen környezetemben volt. Ez ugye már veled is előfordult? Sokkal könnyebb, mint belenézni a tükörbe és azt mondani, hogy jelenlegi helyzetemnek ÉN MAGAM vagyok az okozója. Persze érthető ez a viselkedési mód, hiszen képesek vagyunk annyira beszűkülni, hogy nem látjuk tisztán, mi is történik körülöttünk.

Egy nagy veszekedés után, amikor sikerült kilépni a testemből és szerencsésen vissza is találtam, eldöntöttem, hogy segítséget kell kérnem. Ekkor mentem el az első kineziológiai kezelésemre, amit még kettő követett. Ennek pozitív hatása volt rám környezetemre. Eldöntöttem, hogy ezt meg kell tanulnom. A gondolatot tett követte és ez engem nagyon boldoggá tett. Életem során soha nem én választottam meg, hogy mit tanuljak. Hagytam, hogy válasszanak helyettem. Ez volt az első amikor képes voltam a vágyaim után menni. Ebben az is fantasztikus, hogy a 8. osztály után egészségügyi vonalon szerettem volna tovább tanulni, de nem lehetett. A sors úgy hozta, hogy végül mégis a segítő hivatás mellett kötöttem ki.

Amikor jött a lehetőség, hogy elkezdjem a tanulást, akkor azt a 2 éves Virággal beszéltem meg. Jól tudta mit kérdezek tőle, hiszen Őt is elvittem kezelésre, amikor kijött a bőrén egy ritka betegség. Ma már tudom pontosan, hogy ennek is Én voltam az előidézője, Én nem éreztem jól magam a bőrömben.

Menet közben arra jöttem még rá, hogy egy gyermek felnevelése lehetőséget ad nekünk arra, hogy újra éljük a saját gyermekkorunkat. Ennek az a veszélye, hogy a velük elő

forduló problémák esetében a saját emlékmintáink alapján reagálunk, cselekszünk, mondunk dolgokat. Pedig a mi korábbi megoldásaink nem biztos, hogy nekik is megfelelnek. Vegyük egy példát. Ha egy 52 éves anya 14 éves gyerekének van valami megoldandó élethelyzete, előfordulhat, hogy ez az anya egy 38 évvel ezelőtti tanácsot fog adni. 38 év, ugye milyen sok, rengeteget változott azóta a világ és a gyerekek.

Ha valamelyik gondolatban magadra ismertél, akkor várlak szeretettel.

Dolgozom felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt. Mivel több kineziológia ágat használok, lehetőségünk van arra, hogy több oldalról közelítsük meg a problémádat.

Írj nekem üzenetet vagy hívj, ha szeretnél hozzám jönni egy konzultációra, kineziológiai kezelésre.

kineziológia természetgyógyászat brain gym one brain stresszkezelés