KAMASZODÓ - KAPASZKODÓ
tanulási coaching kamaszoknak
Budapest, XI. kerület Baranyai tér (Allee mellett)

Nagyon sok gyerekkel dolgozom, többségükben kamaszokkal, saját érintettségem is van, egy 15 évest próbálok terelgetni.
A fiatalokkal folytatott közös munka során tapasztaltam, hogy mennyire nehéz nekik ez az időszak az iskolában.
A 7. osztályosoknak nagyon kell igyekezniük kihozni magukból a maximumot, hiszen viszik az év végi pontokat a felvételihez. A 8. sem egyszerűbb, sőt. Kellenek a félévi jó jegyek, hiszen ezek is számítanak és még a felvételire is készülniük kell. Nagyon nehéz időszak ez nekik minden szempontból. Ugyanakkor félnek, aggódnak az eredmények miatt. Ez a folyamatos érzelmi hullámvasút nincs jó hatással rájuk. Nagyon sok energiát vesz el a fontos dolgoktól és csökkenti a teljesítményüket.
Kicsit olyan ez, mint amikor vezetés közben tövig nyomod a gázt, közben meg néha behúzod a kéziféket. Ugye, hogy nem tudsz folyamatosan haladni?
A középiskolába került fiataloknak be kell illeszkedni egy új közösségbe, fel kell készülni, az érettségire és a nyelvvizsgára.
Mindkét korosztály számára fontos a mentális felkészítés. Sokkal jobb eredményeket tudnak elérni azok a gyerekek, akik képesek stressz mentesek maradni a megmérettetéseken.
Ebben a folyamatban elengedhetetlen a folyamatosság. Ezért két hetente péntek délután találkozunk a gyerekekkel. Már az első alkalommal megtanuljuk az alapokat, hogy minél hamarabb képesek legyenek használni az elsajátított trükköket, praktikákat.

Fejlesztjük az érzelmi intelligenciát:
Ha fel tudja ismerni és ki tudja fejezni az érzelmeit, érzéseit, akkor könnyebben elmondja, hogy mi bántja. Ha elmondta, közelebb kerülünk egymáshoz és a megoldáshoz, aminek az az eredménye, hogy mi szülők jobban tudunk neki segíteni.
Brain Gym® gyakorlatok rendszeres használata:
A Brain gym® 26 alap gyakorlatának rendszeres ismétlésével azokat a fizikai képességeket erősítik meg, melyek az elméleti tanulmányok elsajátításához elengedhetetlenek.
Mitől eredményes és hatékony?
Összehangoljuk a két agyféltekét:
Ez elősegíti a szövegértés, írás, olvasás, memorizálás és figyelem koncentrálás fejlődését, ami a tanulmányi eredmények javulását eredményezi.
Növeljük az önbizalmukat:
A negatív érzelmek felismerése és elengedése hatására elhiszi magáról, hogy: Ügyes, okos és képes megoldani, minden rábízott feladatot. Ez segít abban is hogy, leküzdje a saját korlátait és szívesebben fogjon bele egy új dologba.

Alkalmazott technikák
- Brain Gym® képességfejlesztő kineziológia
- Tanulási coaching
- Játékos agyintegráció
- Személyre szabott tanulási stílus meghatározás
- Képességfejlesztő játékok
- Stresszkezelési technikák
4 együtt töltött év utáni visszajelzés
Szia Tünde!
Bocsánat, hogy ilyen későn zavarlak.
Képzeled el, 1 éve kaptunk tőled egy halacskás karkötőt.
Sose felejtem el azt a napot, másnap írtuk a felvételit, és képzeld nekem pont ebben a pillanatban szakadt le (ma van a felvételi)
Eddig 3 kívánságom volt és mind a 3 teljesült.
Köszönöm neked azt a sok emléket amit szereztél és a karkötőt, lehet e nélkül nem is vettek volna fel az álom sulimba.
Most, hogy sajnos leszakadt a karkötőm biztos vagyok benne, hogy fogok venni egy másikat, hogy továbbra is szerencsével segítse utamat.😁❤️❤️