
KMT – Komplex Mozgásterápia
Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására.
Kulcsár Mihályné, Panni néni fejlesztette ki Delacato módszere alapján. Panni néni tanítóként dolgozott és az osztályát megfigyelve, őket segítve állította össze a programot. Lehetősége volt a gyerekeket úszás órára vinni és azt tapasztalta, hogy a foglalkozások másnapján a gyerekek jobban figyeltek, könnyebben haladt velük és képesek voltak tovább koncentrálni. Így a szülők beleegyezésével minden reggel megtornáztatta a gyerekeket. Elsajátította Delacato módszerét és ezt beépítette a reggeli mozgásba. A jelenlegi fejlesztő mozgássort a hatalmas elméleti tudásából és a gyakorlati tapasztalataiból állította össze. A módszer folyamatosan fejlődik, figyelembe véve a gyereke igényeit. Panni néni a fejlesztő mozgás összeállításánál nagy figyelmet fordított arra, hogy kevés eszközt igényeljen, annak érdekében, hogy otthoni környezetben is könnyen kivitelezhető legyen.
Miben tud segíteni a mozgásfejlesztés?
A tanulási nehézségek alapját 65-70 %-ban az idegrendszer részleges fejletlensége okozza. A mozgásfejlődés során kimaradtak lépések és így a hozzájuk kapcsolódó idegpályák nem tudtak kifejlődni. A terápiás mozgás pedig a leghatékonyabb eszköz, hogy az agyban új idegpályákat alakítsunk ki. Ez abban az esetben jön létre, ha mozgás irányított, rendszeres és szándékos.
A módszer az alábbi esetekben nyújthat segítséget:
- az idegrendszer éretlen területeinek hiánypótlásában,
- beilleszkedési nehézség esetén,
- figyelemkoncentrációs zavar javításában,
- megkésett beszédfejlődés korrekciójában,
- az iskolaérettség elérésében,
- figyelem és aktivitási problémák esetén,
- tanulási nehézségek lesetén (írás, olvasás, számolás),
- iskolai eredmények javításában,
- kézügyesség, finommotorika fejlesztésében,
- logopédiai problémákban, beszédfejlődés megtámogatásában,
- szobatisztasági problémákban,
- beilleszkedési nehézségekben,
- magatartászavar esetén,
- szorongás csökkentésében,
- dyslexia, dysgraphia, dyscalculia esetén,
- önbizalom erősítésében.
Hogyan működik?
A fejlesztés alatt azokat az elemi mozgásokat gyakoroljuk, melyek születésünk után segítenek minket az idegpályák kialakításában. Az idegrendszerből kitöröljük a hibásan kialakult kapcsolatokat és a mozgások segítségével kialakítjuk a megfelelő idegpályákat.
Mi történik a fejlesztés alatt?
Ez a fejlesztés alapvetően otthon történik, rendszeres ellenőrzés mellet.
Állapotfelmérés
Első alkalommal elvégezzük a felmérést, ahol részterületenként vizsgáljuk, hogy hol találhatók éretlenségek. A felmérés körülbelül 2-2,5 órát vesz igénybe. A fejlesztés ideje alatt szükség esetén többször is lehet végezni.
Gyakorlatsor összeállítása és betanítása
A vizsgálati eredmények alapján elkészítem a gyermeked számára legmegfelelőbb gyakorlatsort. Egy következő alkalommal betanítom nektek, közösen begyakoroljuk az adott feladatokat. Minden lehetséges módon segítek neked, hogy otthon is sikerüljön végrehajtani. A 8-13 gyakorlatból álló feladatsort legalább 4 hétig szükséges csinálni.
Kontroll, új gyakorlatsor összeállítása és begyakorlása
Havonta találkozunk és megbeszéljük az aktuális változásokat, ellenőrizzük, hogy megfelelően sikerült-e a gyakorlatokat beépíteni, kialakultak-e az új idegpályák. Ezek alapján összeállítom a következő, ráépülő feladatsort, amit betanítok és közösen begyakoroljuk.
Ez a folyamat 1-1,5 éves elköteleződést jelent, de hidd el megéri. A várható eredmény nagy mértékben segíti gyermekedet az iskolai életben és a mindennapi kihívásokban.
Kinek javaslom?
5 éves kortól várom szeretettel a gyerekeket.
Fontos, hogy jól tudjunk együtt működni a szülővel is és a gyerekkel egyaránt.
Elengedhetetlen, a kereteket adó szülői támogatás a folyamatban.
Árak:
Első alkalom, felmérés
12.000 Ft
Második alkalom mozgássor betanítása kb. 60 perc
6000 Ft
Kontroll havonta egyszer, új gyakorlatsor összeállítása és begyakorlása kb. 60 perc
6000 Ft