Vannak emberek, akik szinte sohasem mosolyognak, vannak, akik erőltetett maszkként viselik a mosolyt.
Vannak az idegesítő heherészők, a harsány nyerítők és még sorolhatnám.
És vannak az őszinte csilingelően kacagók. Tünde ez utóbbi.
Akkor nyújtott segítő kezet, amikor már mindenki elfordult tőlem. Tette ezt oly természetességgel, kedvességgel, hogy mit ne mondjak, első találkozásunk alkalmával nem keveset bőgtem: ) Jól esett.
Kétkedve mentem el, mert eddig nem találkoztam hiteles „gyógyítóval”.
Ezt azért idézőjelben, mert Tünde nem nevezi magát annak. Egyszerűen megmutatja az utat, a Te utadat, hiszen mindenkinek más az útja. Nincs lelkizés, lélekben verbálisan turkálás, csend van, magaddal vagy, magaddal beszélgetsz.
Egy-egy alkalom után a legnagyobb katarzis a belső nyugalom.
Az a nyugalom, amit az én nyughatatlan fajtám egyedül már alig-alig, vagy éppen egyáltalán nem képes megélni. Pedig csak erre vágyik.
Tünde jön, kacag :), és finoman kinyitja a szemed. Te döntesz, nincs erőszak, nincs muszáj.
Arra mész amerre akarsz, figyelsz önmagadra, végre magaddal vagy!
Én, aki eddig mindenkit „átvert” (minden gurut 🙂 ), aki akaratos és bizalmatlan, olyan dolgokat tapasztaltam meg Tünde segítségével, amit egyedül sosem tudtam volna elérni.
Nagyon hálás vagyok neki, és tiszta szívemből csakis rengeteg szeretettel tudok rá gondolni.
Ő egy hiteles, nagy tudású, kedves, empatikus csodálatos ember. Na és Ő a kacajkirálynő 🙂
Kristina
