Orosi Tünde – Lélekfa

Nemrég megosztottam veletek, hogy a kamasz csoportomba járó gyerekek hogyan látják ezt az időszakot.

Dixit kártyákkal dolgozunk. Az első a „Késes” nevet kapta, a második lett a „Pók”.

Most jöjjön a „Vulkán” és a „Harang”, illetve, hogy mi jutott eszükbe róla.

A vulkán:

„A vulkán vagyok én, a láva az érzéseim és felgyújtok mindent. Anyukám a tenger, aki próbál lecsillapítani.”

Gyönyörű mondat ez egy kamasz szájából. Sokkal bölcsebbek ők, mint mi azt gondolnánk. tény, hogy nekem könnyebb beszélgetnem velük, hisz nem vagyok érintett.

Az utolsó kártyát én választottam.

Nekem ez azt szimbolizálja, ahogyan élnek most a világban. Ők a harang nyelve, akik szúrósak, tüskések és néha odacsapnak, ami nagyon tud fájni. De ha jobban bele gondolunk a harang nyelvének az a dolga, hogy odaüssön a harang oldalára, hogy az hangot adjon ki. A kamasznak pedig az a dolga, hogy megtalálja saját identitását és ez azzal jár, hogy konfrontálódjon a környezetével, vagyis folyamatosan ütközzön valakivel. A környezet pedig hangot ad ki, ilyet is és olyat is, a helyzettől és az szülő habitusától függően.

A gyerekek is véleményezték a választásomat.

„A burok a gyerekkori ártatlanság és nem tudod, hogy mi vár még rád az életben. A nyelv a tudás, ami eltöri a burkot.” – Nem pontosan így fogalmaztak, de nem akartam sok csillagot tenni, így finomítottam rajta egy kicsit.

Bízom benne, hogy tudok neked segíteni abban, hogy jobban megértsd ezt az időszakot.

Ha úgy gondolod, hogy tovább is lépnél ebben a témában és mélyebb segítséget szeretnél, akkor várlak szeretettel. Amennyiben sikerül megszabadulnod a stressztől, a szülői mintáktól, vagy korlátozó hitrendszerektől, ezzel az időszakkal kapcsolatban, meglátod sokkal könnyebb lesz együtt élni egy kamasszal.

Írj, vagy hívj bátran!

Kategória: Aktuális